Van-e annál szürreálisabb dolog, mint mindennel és mindenkivel szemben lázadni, agyon pirszingelten, provokatív frizurával hergelni a világ konzervatívabb felét? Na, most, hogy nagyjából körbeírtam a punk lényegét, el is érkeztünk oda, hogy van-e, még valami, ami ennél is jobban túllő a valóságon?

Hát, persze. Ha a történetbe egy földönkívülit is belekeverünk. Egy távoli galaxisból planétánkra cseppent űrlényt, aki pont annyira szürreális, hogy hozzá képest a punk B-közép, maga a szende cserkészlányok gyülekezete.

A film azonban nem áll meg itt. Épp ellenkezőleg, valahonnan innen indul. Azt kutatja, hogy van-e/lehet-e átjárás a szó legszorosabb értelmében vett két világ között, a punk fiú és a csillaglány között. Nem szpojlerezem el a végkifejletet, de az azért sejthető, hogy a lázadó srác és a szeretnivalóan szögletes „ufó” lány, egymásban találja meg a közös nevezőt. És lehet-e annál valami abszurdabb, mint hogy egy fényévnyi távolságból érkező intelligens lény ezen a bolygón találja meg az élet valódi értelmét. Mert a szerelem – legyen az bármennyire is éteri – Tóth Árpáddal szólva: mégiscsak a legszebb földi érzés.

Szeressünk bele a szerelembe a mozikban!

Bakos Mónika







Oszd meg másokkal is!

További cikkek


Földönkívüli heppiend

Földönkívüli heppiend

Nehéz megmondani, mitől durran be fejünkbe a szerelem és köti le az összes szabadgyököt, amivel addig bátran rendelkezhettünk. Van, amikor az egyformaság, máskor pont az ellentét vonz: a lényeg, hogy megfordít bennünk valamit ez a lassú lefolyású, univerzális mámor. Nekünk földönkívüli élmény, de milyen lehet egy földönkívülinek, aki éppen csak beteszi a lábát egy londoni külvárosba és máris belegabalyodik egy helyi srácba? Na, ez punk!

Mit ér a mozi, ha európai, avagy Hollywood máshogy gurul szerelembe?

Mit ér a mozi, ha európai, avagy Hollywood máshogy gurul szerelembe?

Hasonló téma, hasonlóan vicces feldolgozásban – mégis behunyt szemmel is megmondanánk: hollywoodi vagy európai filmről van szó.A Szerelembe gurulva például bármennyire is univerzális témákat feszeget – szerelem, hazugság, kapuzárási pánik –, velejéig franciául teszi. Franck Dubosctól nem is várnánk mást. Vajon miért szeretjük másképp ezt a filmet, mint a hollywoodi produkciókat?

A különbözőség egyformasága

A különbözőség egyformasága

Hasonló a hasonlónak örül (similis simili gaudet) – tartja a latin. Ugyanakkor „az ellentétek vonzzák egymást” igazságát is számtalanszor hallotta minden szerelmes, aki hazavitte már bemutatni egy kicsit is „más” választottját.

Ki viszi át… a PUNKot a túlsó partra?

Ki viszi át… a PUNKot a túlsó partra?

Nemcsak a húszéveseké a világ… a PUNK főleg nem! Mondhatnánk, mai napig ül világunk romjain a vén kujon és féktelen dobolásba kezd, ha elege van a közhelyekből, a jólfésült hazugságokból, az elegáns unalomból és az egyenlőség mítoszából. Lázadásnak indult, alternatívként él tovább: skatulyák és szlogenek nélkül. Az csak hab a tortán, hogy a földönkívüliek is ide jönnek lázadni és kiderül, totál punk-kompatibilisek. Aztán bekúszik az ötödik elem és mindent visz.

Premier előtti filmvetítésen a Dumplin, a gyermekvédelemben élő gyermekek és fiatalok számára

Premier előtti filmvetítésen a Dumplin, a gyermekvédelemben élő gyermekek és fiatalok számára

Április 4-én kerül mozikba a Hungaricom új filmje a Dumplin - Így kerek az élet. A Hungaricom támogatásával és a NENESZ egyesület (Nevelőközösségek Nemzetközi Szövetsége a Magyar Gyermekekért) együttműködésének köszönhetően közel 150 gyermek és fiatal gondolkodhat el a film mottóján a premier előtti filmvetítés alatt és után: „Találd meg önmagad és legyen célod vele!”

Nem fogod kitalálni, ki lepte meg Jennifer Anistont egy pohár tequilával interjú közben.

Nem fogod kitalálni, ki lepte meg Jennifer Anistont egy pohár tequilával interjú közben.

Nem fogod kitalálni, ki lepte meg Jennifer Anistont egy pohár tequilával interjú közben.