Adott a story: egy férfi azért, hogy megszerezze a vágyott nő szerelmét, belekeveredik egy ócska hazugságba és bennragad. Ilyenkor sokan mászunk fel a magasztos erkölcs magaslatára és onnan magabiztosan ítélkezünk. Állítjuk, hogy mi aztán soha nem vernénk át a másikat, még akkor sem, ha egy álomnő vagy egy álompasi elérése lenne a tét. Jönnek a szónoklatok, miszerint csak saját nyers valónk megmutatása érdemel viszont szerelmet.
De, álljunk csak meg egy percre, mielőtt a morál lángpallosával lesújtanánk történetünk főhősére! Amikor az első randevúra készülve órákig állunk tanácstalanul a tükör előtt, álmaink hercege kedvéért a szokottnál is erősebb vagy éppen szolidabb sminket próbálgatva, vajon nem egy méretes hazugságra készülünk? Hiszen másnak iparkodunk maszkírozni magunkat, mint amik vagyunk. S vajon, amikor „Káoszkapitány”, aki lakásába várván kedvesét sebtében katonás rendet vág, nem a mosatlan szagú való elfedésére készül éppen?
Folytathatnánk a sort, de minek? Azt hiszem, kellő önkritikával mindannyian magunkra ismerünk. Ezek után talán abban egyetérthetünk, hogy nincs is annál szebb, mintha megtaláljuk azt, aki kedvéért egy kicsit, vagy nagyon képesek, mi több, hajlandóak vagyunk megváltozni. Ha vállaljuk a kockázatot, hogy apró kis csalásainkat levetkőzve, ott állunk majd Előtte pőrén, döntésre várva: vajon így is kellünk-e.
Hogy az elején emlegetett főhősünknek sikerül-e ez, az hamarosan kiderül a mozikban. Ha meg akarod tudni, fogd kézen a párod, ülj be a moziba, mert ez a nyár legfranciább filmje! Egy kicsit rólad, rólam, mindannyiunkról. És ez tényleg nem hazugság!
Bakos Mónika
